láncra vert boldogan az isten
mécsest gyújtanak a vasárnapok
hogy szánalomból melegítsen
– vízzel hígítom az alázatot
tisztára daráltam mondataim
pedig koponyám és fogaim rosszak
szent ostorral hajt az adrenalin
szűk ösvényen befogott gonosznak
vérrel mérgezett az égi fekhely
nagy szemű hiányoddal alázol
eggyé érlelődik minden sebhely
tükör által homályosnak látszol
verseimet az ostobák kibeszélik
fecsegéssel tele a szakadék-
a kozmosz lüktetését sosem értik
mert nem vagyok más csak csatakép
láncra verve szabadon érkezem
súlytalan a semmibe hibernálva
csak számok rakják össze életem
és ritka horoszkópom mintha fájna
meghalnék de az istenektől félek
fegyvereit sosem használhatom
egy jó szó elég volna ébredésnek
hogy összerakjam kétes alakzatom
