délibábos kirakat elrajzolt életem
mélység asztalánál tintahalak között
– ahol a gondolat új kiutat keres
– berácsozott utcákon keresztül
mert a lázas ismeretlen ficánkol
szépre bíztat az elmosódott a messze
– zsarnoki énem parancsa szerint
szavam ilyenkor mintha odaveszne
de néhány eszmét az ember kitalál
– amíg a gondolat lángja megfogan
formálva kemény köveit a pillanatnak
és mélybe merül a drámai képfolyam
mert tudjátok – a kirakat istene a szép
– sorok közé lát aki szemeddel néz
– a pillanat fénye füstködös horizont
arctalan látomás – fapados beszéd
mely a költészet istenével rokon
– nincs benne érzés vágy akarat
mégis botorkálsz a kirakat asztalánál
mint zsákutcában az ösztönös pirkadat
