ez a gondolat csak arra elég
hogy az ember kérjen bocsánatot
eltűnjön a sorok között mint az árnyék
mint akit anyja apja elhagyott
holnap hétfő új erőre kap a hit
csak a mosolyom még erőtlen
az idő megáll – az ember álmodik
sziluetted itt maradt előttem
tovább sem lesz neked könnyebb
éjjel nappal kóstolgat az élet –
nem látod jelét a változásnak
összekuszálja a mindenséget
bús napok ütik el az ünnepet
– az ölelés is állóháború
szavak záporával üzenek neked
hogy ébredj fel – közeleg a ború
nem tudok sírni pedig a lelkem zokog
– védjegye vagyok a régi szépnek
bús kedvem ma még csak andalog
magához öleli kincseit a lélek
vedd magadra lelkem melegét
vidd magaddal a legutolsó nyarat
mert körbe-udvarol a februári ég
és az én kedvem is végleg elapad
ne hagyd hogy a bánat megelőzzön
– bár kedvem volna rákiabálni
mégis eltűnődöm a decemberi őszön
miért kell a májust csőre töltve látni?
a szerelem is rám esteledett
de a perc nem vet véget a mának
reggelig átmosom a lelked
és megágyazok a várakozásnak
