Adós maradok lágy igékkel,
lásd, múltamon tipor a jelen,
de letörlesztem aggyal, vérrel,
törj különb célokra szellemem.
Könnyebb az időt eltékozolni,
gyengéden szított zavaros tervvel,
mely bölcsőmtől a sírig látni tanít,
sebes szavakkal, lantos sereggel.
Finom erekben az új ritmushiány,
mint véres történelmi kartell –
parancsa hajtott, virtus-kaland után,
gyáva fajokat szó nélkül a tenger.
Forró szövetekben az áramlás,
nyugtalan fénye meg sem rezzen,
amit az istenek sorsomba zártak,
vadóc tűz, mely elpusztíthat engem.
Ideje a rontást nemesre cserélned,
verseim a rímek kosarába hull, –
magadnak játszol nem az égieknek,
mert helóták magyar forradalma dúl.
Nem félj! Túl jutsz kudarcod évein,
szétfröccsen a dühöngő halmazat,
mert a történelem embervérrel ír,
de én a versekből építek tűzfalat.
