Ambrus József: antik kövek között

midőn antik ihlettől vezetve
a jövendőt tapossák lépteim
világ kulcsát tartva kezemben
keményebb próbát is álltam kövein
szavakat dobálok a magasba
– és új felhőket a levegőbe
halálomig nem is hagyom abba
elrejtem világom a bűvész kezébe
a világból kiszűrődnek a zajok
és kék lábú sugarak menekülnek
– puhán ölelnek tüzes illatok
bár csak mosolyodban ismertelek

rám zuhan egy folyékony igézet
nem fakad belőled könnyű nevetés
a föld áramkörét magad is megérted
de a magasban vérpiros jelenés
mindent össze gyúrtam a nagyvilágból
antik kövekből vésem ki arcát
– és emberi képeket önmagáról
amit biztos kéjjel köszörül a skarlát

antik mozaikot gyúrva az asztalon
könnyen megküzdök a mozaikkővel
nemcsak rombol – teremt is gazdagon
a változás felé porszemnyi idővel

További bejegyzések