Tudományba verem vitézkedésem,
– néha a tettek veszélybe sodornak,
Istent is kértem, hogy megsegítsen,
mert a lényeget keresve az ember vak.
Ne keresd a régit, – sem az újat,
mert a világ gonosz, és nagybeteg,
szélcsendben is vad háborúk dúlnak,
piros káromkodás festi be az eget.
Naponta zuhansz a példás láthatáron,
– helyettem dolgozik az új idő
halálra kényszerít szent jajgatásom,
és jeleket rajzol a bajkeverő.
Nagy álmaim temetője lettem,
egész szívemet a szerelemig ásom,
csak félbehagytam, – nem befejeztem,
amire parancsolt emberi hivatásom.
Aprócska gyűlölettel kábított az ima,
világszerte az érintések visszajárnak,
az ürességet nincs mód pótolnia
az álmok temetőjében a halálnak.
Baklövés volt az egész férfiálom,
– minden szó széparcú mozdulat,
vagy életed töredéke egy másvilágon,
ahol emberré formál a bohém hangulat.