József Attilának
a költészet arcát felismerheted
megmintázva a szívet gazdagon
mely a látványtól kivetkőztetett
de élni akar a vörös harmaton
sodrása voltál a rossz napoknak
– kire egész súlyával dőlt az élet
Prométheusz fényét a homályból kiloptad
és merész negatívját az igének
embert formáltál a semmiből
literatúrád világok kisérték
ahol a félbehagyott vers is érték
ahol a ráadás a szívembe dől
– füttyentve fricskát a halálnak
ahol rímei a „semmi ágán” csordogálnak
Varázsos táncok éjszakája volt. Harmattá dermedt páracseppeken lágy szél kúszott felém és átkarolt, csillag alá bódult az értelem, ezüstcseppekbe oldott szirmokon játszott a fény, és
Nagyanyám fejkendőt hordott. Ha bánata volt, szorosra kötötte az álla alatt. Néha feketére cserélte, olyankor nem szólt senkihez, kiesett kezéből a tésztaszűrő, és a vizet
Már levelek fedik el nyomainkat, régi padunkon az ősz szele jár, volt szerelem csituló szava ringat, messzire szállt heve ím tova már. Lassan enyésznek az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
