Rózsákat csókolnak a fellegek,
kezdődik a tánc, szól a víg zene,
a bor nem mond igent vagy nemet,
de könnyeimet csak ő moshatja le.
– A bor leánya lenne hitvesem,
jámbornak érik a szeretet,
s ha rokon lélek ég együtt velem,
meddig vitázzak bor nélkül veled?
Tűnődöm, hogy szebb legyen a napom,
kristálypoharam borral színig tele,
és egészségemet visszakapom,
ha minden korty szememnek gyógyszere.
Egész testem bölcs mámorban ég,
míg józanul minden titok marad,
nincs rejtély mit meg nem értenék,
fogytán a pohár, s az idő elszalad.
Ezer évet adok egy perc mámorért,
mi lehetne drágább mint a bor?
száz darabra törött szét a cserép,
és puttonyos életem ünneppé bomol.
Mámorban él egy egész rózsahad,
csak kóstolgasd az élet titkait, –
teremtés a költők szívéből fakad,
de holnap halálod végleg megvakít.
