Amikor várni kell és
nem látsz közeledni
senkit, az pont olyan,
mint az autópályán
gyalogolni egyedül.
Csak a szalagkorlát
kísér, és ha érezni
lehet némi füstszagot,
az a felforrt hűtővíz
és fekete féknyomok.
Ezt követi a csend,
majd az eszmélés talán.
Ahogy haladsz az úton,
lassan tűnik fel a
szakadt ing alatt,
mi az, ami úgy kijött,
hogy eddig észre sem
vetted. Vagy olyan
gyorsan leszakadt,
hogy tulajdonképpen
jobb így nélküle. Ez a
megkönnyebbülés, ha
rájössz, nem alkati
kérdés a fájdalom,
csak része az időnek.
