Kilábalunk, ha lassan is, hátunk mögött
elmosódott tegnap, megfertőzött sziget.
Tiszta arany alig marad az emlékezetben.
Kint a fény higanypatak, szétfutva terül.
Igyekszik mindenfelé az utcák gyengülő
pulzusú érhálózatán. Sebesen.
Ahogy mi is, sérülten, vért folyatva haladunk,
mert itt még nem járt a halál ennyire mélyen.
És most köszönés nélkül megy el. Várakozás.
Állunk, gyűrött térképtekercsekre hasonlítva.
Isten terve ránk van írva, de szemünkben
a salaktól, nehezen olvasunk egymásban.
