jó napja van a költőnek az önkifosztó
kínpadon
játékra várakozva a
kispadon
az utolsó szó jogán licsegő-locsogónak
a vérpadon
ilyen hiú a költő:
önmagát tárnázva világot tár fel
rendre álruhába bújik hétfőtől csütörtökig
pénteken meghal
szombaton rejtekezik
vasárnap feltámad
amikor is
a költő új világban tálalja magát
2025. október 25.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
