Gyenes Istvánnak
Te a borostákat írod meg
arcunkon, én tarlókról motyogok,
és időnként a szépségben
mindketten elveszünk.
Te, mint jó vadász, az erdőben
vonszolod az árnyat,
nekem egyszerűbben változik
a tér: a villanybúra imbolyog.
Neked sörétes puskád dörren
meleg lombok között,
nekem országos fagyban
roppan a csönd.
Értjük egymás szavát,
hát eliszunk öt-hat verset,
de marad még elég,
azokat szidjuk szemlesütve.