Göcsörtös fák alatt
kifehéredett kottafejek
táncolnak szemem előtt,
reszkető ágakról
gyűrött vászonlepedőbe
hullanak szelídgesztenyék.
Alig hallható, ahogy partitúrát
lapoz a szél.
Felsajognak a májusi bokrok,
amikor kórusban énekelnek
a madarak népemért, odaát,
ahol tavaszi hóban cigánymeggy
piroslik, és elgurul a remény.
Áttelepülnek ide a gondok,
homlokom barázdáiból
kihajtanak árva jázminok,
nem bírják sokáig, gyorsan
érkezik a pusztulás.
Házsongárd lágy dombjain
elfogy a zene, elfagynak a szavak.
Mégis, valami marad.