kifeszített idő bontja vitorláját
holdhoz kikötve egy bárka ring
indulnék
úsznék a nyílt vízen
keresve elsodort hangod még mindig
már megint
kifosztott tájak fölött lebegsz
felsír a fény mikor szelek hurkolnak
rád újabb bogot
nem tudom hogyan is lehet
de állod ezt a nem múló ostromot
én itt alig
pedig hajnalban ködtakaróval fedem
a vállam hogy ne rázkódjon nagyon
s a kihantolt fényeket – csakhogy kibírjam –
minden napomra rálopom
keserű fanyar szavak vergődnek bennem
mint felhőkre gombostűzött lepkék
álomtörmelékek közt bukdácsoló
felriadt félelmeimet már rég belepték:
hímporuktól színes és sáros
minden évszakom
még itt maradtam
még itt lakom
hideg városok peronjain kereslek
de arra csak a hajléktalan szél őgyeleg
kint a parkban szemben velünk éppen
fagyott ujjaikkal a fák eközben
utánad intenek
vállamon gubbasztó hollók
öreg hétköznapok
telekbe vermelt bő terméseinkkel
már mindegyik egyszer jóllakott
bár sok-sok tél leolvadt arcomról
mióta homlokom mögé zárult tekinteted
átlátszó üvegmezők rianása a letűnt idő
jeges tükre hatalmas robajlással
időnként újra megreped
a nyár sem könnyebb
csak a zuhanás fokozatai mások
lágy fények forognak az almafád körül
s elővetülnek mosolygásaid
de csak mint kínzó látomások
s ilyenkor átfolyik lassan a fény
az újrarajzolt arcod tengelyén
és aztán ismét több darabra hullsz
akár a hold fölött az átsuhanó árnyak
most akkor hogyan is szólítsalak?
akármi történt
maradj meg anyámnak
arcom a hulló napba néz
más módon érzékelt világ jelez
hiányodat hallgatom már mióta
de mindig megsebez
és megfeszít
és átszögez
az éj nehéz kövei között vagy egymagad
gyűrött szavakat sodor
hideg cseppeket sír a szél
a távolság kifeszített kötelén
fehérlik fönt a hold
lehet hogy ő talán elér
akár egy ügyes kötéltáncos lassan lépdel
a legsötétebb mélységek fölött
fákra tekeredve sziszeg az ősz
eddig egy almafa alatt őrködött
huzatos sötét átjárók az éjszakák
falaikról vakolatdarabok hullanak
elcsorgott fények tócsáit kerülgetem
magamban járok
magadra hagytalak
úgyis téged álmodnak meg a rózsák
akár ősz rozsdállódik
akár tavasz lobog
álmukon kezed virága azóta
minden éjszaka átzokog
holdját vedli a hajnali ég
a fények az árnyakról lassan leválnak
május van
szakad a virágpor
visszatért fecskék röptébe zárlak
legyél velem ma
hadd legyek ma kicsit veled
milyen világos tiszta most a lég
fehér gyertyáikat
még nem oltották el a gesztenyék
Megjelent:
- Keresztinterjúk című könyvben
- Szelek ladikján című antológiában
- Reveláció című kötetben
