Acsádi Rozália: Út Cseresznyésbe

ott szakadt a hó minden télen, térdig ért, néha derékig, mégis meleget érzel, ha visszasétálsz addig az útig az égi lajtorján, mely nem is biztos, hogy függőleges, ott fújt a szél, szinte mindig fújt, kavarta a száraz, metsző havat, semmi mással össze nem keverhető dallamfordulataiból meg tudtad állapítani, hogy délelőtt van-e még, vagy már délutánba hajlik, hogy hajnalodik-e már, vagy még most sűrűsödik csak igazán az éjszaka fekete tintája, és ezért jó lesz mélyebbre húzódni egy kicsit még egy időre a sötét belső csendbe, mely vattapuha és megnyugtató, mint az anyaöl, és amely a legtitokzatosabb álmok ringatását ígéri, ott nem érhetett váratlanul semmi, mert mindent előre elterveztek, előkészítettek körülötted gondosan, biztonságot, védelmet nyújtott a pár négyzetméteres udvari konyha melege, a pattogó tűz, a duruzsoló víz a barna fazékban, és az udvarról beszűrődő jól ismert tompa zajok, melyek támpontul szolgáltak minden évszakban, de télen különösen, mert hiszen pontosan közölték, kivetítették eléd, hogy hol is tart a kötelező kinti munka, mikorra várható, hogy mindannyian együtt legyetek végre a levetett bekecsek hószagától felfrissült aprócska lakótérben, az asztal körül, ott mértani pontossággal készültek a hófalba vájt utak egyik ajtótól a másikig, majd onnan a következőkig, hiszen a hólapátolásnak is éppoly pontos szabálya volt, mint az élet bármely velejárójának, ezt is a természet fejlesztette egyensúly diktálta, akár a téli napfordulót követő időszak esti ténykedéseit, melyeknek ritmusától eltérni egyszerűen nem lett volna érdemes, évtizedekig ugyanúgy zajlott minden valószínűleg, és nyilván évtizedekig megmaradt volna ez az ütemezettség, ez az egyensúly, ha nem történik valami egyszer egy tél eleji szürke napon, melynek következtében más utakat kellett megismerni, olyanokat, melyeket soha többé nem szegélyezett az érintetlen szűz hó, azóta így karácsony táján, ha elő tudod hívni az angyalodat (aki egy baritonhangra akkoriban rendre megjelent nálatok, talán mert nagyon szépen tudta énekelni valaki a Mennyből az angyalt annál a kicsi asztalnál), akkor ott lesz az a létra is, mely nem is biztos, hogy függőleges, de visszajuthatsz általa a legfehérebb, legtisztább útig, ahol láthatatlanok a hóban a lábnyomok

(Megjelent a Cseresznyés, elengedlek című könyvben, mely a Porlepte PAKSaméták sorozatom 7. kötete)

További bejegyzések