megnőttek íme kint az árnyak
hosszan időznek
megtalálnak
amazonit-kék égbe érve
torony tekint
a messzeségbe
madaras ág volt, most csak emlék
lombokba kékült
már a nemlét
amott talán egy asszony lépdel
ruháján napkorong
pecséttel
izzik a út s az ég határa
mintha egy percre
még megállna
s elfoszlik, elleng, elvilágol
szikrák szakadnak szét
a tájból
távolabb arcot fest a tóra
az alkony sötét
víziója
szétmossa színét, szétzilálja
a vízre hajló nyárfa
árnya
az égbolt hűvös sóhajából
aláhull most egy
sűrű fátyol
csavargó lelkek éjszakája
olyan egészen
mintha fájna
s a hold lassan elővilágol
magányt terít alá
a távol
Megjelent: – Szelek ladikján –
című antológiában, 2015-ben
