Emlékeid a por már régen belepte,
barangolsz, zötykölődsz országokon át :
segíteni próbálsz, magad hitegetve,
hogy számítasz s tehetsz másokkal csodát.
Zsebedben idegen lakásnak a kulcsa,
újra tengerszagot hoz feléd a szél,
másnak kellemetlen, de neked nem furcsa,
hogy nem érted, mit a rádió beszél.
Bármilyen szenvedés, nyomor hull elébed,
fontosabb, mint Isten, biztonság, család,
zűrzavarban benned a vitéz feléled
vakmerő célokat oszt a karma rád.
Oly mindegy, ki mit mond, vagy, hogy ki erősebb,
vannak akik csak az úton boldogok,
szó nélkül fogadd el, mert ez a legbölcsebb,
neked a végtelen tér az otthonod.
