A. Túri Zsuzsa: Út

Először ott van az út.
Utána a mellékutak ezer felé nyújtózó ágai.
Útkeresés.
Kitérők.
Hosszú, fárasztó gyaloglás.
Nincs pihenő.

Késik, egyre késik a megérkezés.

Időnként a rettegés.
A mindenfelől támadó magány.
A távolodás folyamatos a
biztonságot jelentő anyaméhtől,
az univerzum kiindulópontjából.
A születés: ősrobbanás.

Aztán minden megtévesztés és csalódás.
Minden emberben ott kavarog
a galaxisok megfejthetetlen misztériuma.
Kérdések válaszok nélkül.
Más kérdésekre adott válaszok.
Aztán már nem kérdez senki.

Varázsolhatsz ezer rétegű védelmet,
hihető biztonságot,
meztelen maradsz.
Örökké sebezhető.
A kiszolgáltatottság tapintható.
Az irgalom feloldódik a konkrét helyzetekben.

Hervadó virágok.
Rothadó fatörzsek.
Bűzös mocsarak.
Nyíló éjszakai egek.
Csillagmilliók.
A végtelen.

Még senki sem értette meg igazán.

Dallamok.
Szférák zenéje.
A legvégén pedig
a semmi.

További bejegyzések