A. Túri Zsuzsa: (Sík vidék)

Sík vidékről jöttem, hol mindig fúj a szél,
s a határ menti erdőben az ágak közt zenél.
A sárga, örök porral álmunk elröpül,
sóhajként kering a száraz szamárkórók körül.
Ha virágot szedtem, véres lett a kezem,
de este szürke Hold ölében nyugtattam fejem.
Az idő rögös úton lassabban pereg,
elérhetetlennek tűnnek a messzi, kék hegyek.
A kőszórások szélén a vágy fennakad,
hajnalonként mélyvörössel teríti be a Nap.
A sárga, örök porban a múlt átölel,
emlékekkel ringatózva az Isten oly közel.
Ahonnan én jöttem, az igazság teher,
fájó titkok közt árnyékban nő meg a vadszeder.
Nézd, pókhálók fátylán megtapad a szavam,
virágsziromként forgolódva táncol súlytalan.
A láthatárról hívlak, s mint a madarak,
felrepülve testünkből lent csak néhány csont marad.
A túloldalra átérsz, az éj ha lehull
cirógató bársonyt terít, áldott sátorul,
összekavarodva, hol senki sem beszél,
sárga, örök por leszel majd és én leszek a szél.

További bejegyzések