Minden csillog.
A fertőtlenített csempéken csúszkál a fény.
Halk hangok a távolból: csipogás, ketyegés, sípolás.
Leválasztott kabin:
áttetsző zöld takaró,
gumis sapka,
papucs.
Védőöltözetek.
Maszkok.
Kerekek.
(Most még el lehetne osonni…)
Leragasztott szempillák.
Műszerek, tűk, lámpák.
Ez van kint.
Bent pulzáló,
nyálkás sejtcsomó.
Remegő, be nem kalkulált élet.
Csak most van.
Holnap nem lesz.
Hullámokat vető apró mozdulatok:
dobogó szív.
Burjánzó, nem vágyott csoda.
Kezdet.
Elhallgatott hiba.
Felesleges tökéletesség.
Nincs jó vagy rossz választás,
csak rosszul időzített ajándék.
De ez nem halál,
ez célszemélyt vétett teremtőerő.
Vég, a születés előtt.
Ugye nem érez?
Villanássá olvadó kések.
Elillan a sosemlett az
örökkévaló semmibe.
Aztán csak kimetszett, értelmetlen mocsok.
Közömbös, hallgató világ.
Csak fázó angyalok siratnak
egy megkomponálatlan
szimfóniát.
