A. Túri Zsuzsa: Amikor késő…

Látok már a plafonon át.
A csillagok bujkálnak.
Halványak.
Halódó Szentjánosbogarak az éjszakában,
ugye te is látod?
Üvegből van a mennyezet,
nem ilyen volt tegnap,
lassan eltűnnek a falak is.
Kavarog minden, forog, forog,
te is milyen képlékeny lettél,
kocsonyás, vizenyős,
áttetsző,
nem nevetlek ki, nehogy megharagudj,
de olyan hosszúkás a fejed.
Holnap pálinkát hozz, ezek itt vizet adnak.
Láttad a szíjakat?
Azt hiszik, nem repülök el,
ha idekötnek.
Azt hiszik, ha a budira nem megyek ki,
lebegni se tudok.
Azért is felszállok
a nyomorult kórház fölé.
Nincs vész.
Mindent értek mostmár.
Az ott Pest, arra Gödöllő,
Kerepes és hah, milyen vicces!
Itt a temető. Ha akarnak,
csak áthajítanak a kerítésen.
Tudom, hogy nem így megy ez,
nem vagyok hülye,
ne morogj, pedig milyen praktikus volna.
Lebegek. Ó. Fentről milyen kövér vagy,
lapos medúza,
én meg, mint egy eltaposott
aszalt szilva.
Meg ne sértődj!
Ugye hozol pálinkát?
Mindegy, milyet.
A szilva a kedvencem, de otthon,
a pincében csak barack van.
Más nem is kell.
Mindent tudok.
Egy szikla-burgonyán lebegünk a Nap körül.
A száguldás alig érzékelhető.
Felkészültem. Nem akarok kapaszkodni tovább.
Jaj, most meg mit sírsz? Nem olyan nagy dolog ez.
Milyen érdekesen billeg a Hold: hinta-palinta.
Balra tőle a felhőnek oroszlánfeje van.
Közel a végtelen a semmihez.
A nincshez az örökkévaló.
Ne szólj senkinek, hogy nemsokára vége.
Hadd legyen meglepetés.
Lesz, aki örülni fog.
Ne mondj ellent, tudom.
Menj, menj, én még nézegetem innen
fentről, amitől búcsúzom.
Vagy lentről. Az üvegfalon át. Mindegy.
Ne félj, ez így természetes.
Jössz majd te is és akkor
együtt repkedünk.
Most menj, én még hallgatom.
A szférák zenéjét.
Hozzá zümmögnek a neonlámpák.
Mondom én:
Az ember előbb, vagy utóbb megért mindent.
Na, inkább utóbb. Amikor késő már.
Nyikorog valahol egy nyitva felejtett ablak.

Ne felejtsd el holnap
a pálinkát!
Örültem neked!

További bejegyzések