A. Túri Zsuzsa: (A csontok éneke)

Ébredés:
ragyogva új tavaszt ígér,
éled minden,
nyílik a szem, felpezsdül a vér.
Lepke látta úton a szőnyeg tűlevél,
az erdei szellőrózsa kehlye szűzfehér.
Levél sarjad ismét, friss fény kavarog,
csipke-szirmok hullanak le:
fáradt angyalok.
(Öreg fák tövében bársonyos moha,
sokadszorra nyújtózkodik felénk a csoda.)
Pitypang lepte réten,
a földben belül,
a táj ünnepi dalába furcsa zaj vegyül.
Kövek között kúszik,
a táj megremeg,
érezni, a fák szokatlan
táncba kezdenek.
Legurul a dombról :
ősi fénykerék,
hűvös sziklák verik vissza
a csontok énekét.

Ugye, te is hallod,
ahogy szétröpül,
kórusként visszhangzik, s terjed
a lombok közül.
A szívből, mint a gyanta,
a gyász kifakad,
hallod-e halkan dalolni
a rég-holtakat?
Töprengsz, milyen ének,
hisz’ nem idegen,
hallottad más tavaszokon,
a nyílt vizeken,
ülj le, ülj le,
hallgasd az elmúlás dalát,
tavaszi megújulásban int az “odaát”:
kering, surrog, táncol a fejed fölött,
évek nyitott paravánja mögül
átszökött.

Visszarémlő ritmus, megremeg a táj,
lehalkulva, szétzilálva újra messze száll.

További bejegyzések